Fényes őszi nappalok
a sorok íródnak, én hatok
minden délután>>>
az edzések után
nekivedlek az újabb 
önsanyargatásnak;
Ab ovo (usque ad mala)

Hogyha elmondom
lehet elrontom,
de oly régóta várlak.

Szívem zakatol
egyetlen akarattól
vezérelve érted.

Mint aggódó gyermek,
kinek nem jutott szerep,
ezért áldalak.

Fényed megtisztítja az eget,
akkor is ha vihar fenyeget;
mosolyra fakasztod a teret.

Semmit sem kértem soha,
csak hogy ne menj oda,
ahol tőlem távol vagy.

Befelé sírtam, kifelé nevettem,
amíg nem voltál mellettem,
s most magamba roskadtam.

S ha létemet elhagyom
lesz-e még alkalom,
arra hogy öleljek?!

Jajj az én lelkemnek,
ha többé nem szerethet
senkit a világon...

Üvöltöm, ordítom, hangosan kiáltom;
Halljátok szavam ti szerelemtől szenvedők!
hamarást lehullnak a szemfedők...

Boldogság!boldogság mindenkinek
mert a Főldön nincs olyan
 ki nem érdemli meg.

Nem szeretek senkit,
 mert én mindenkit szeretek,
s a szeretet nélkül:
E bolygó is elveszett!

A mai nap is halállal kezdődött
meghalt bennem egy újabb érzés,
egy olyan lány miatt
kinek személyisége megfertőzött,
szívbánat lett a végén...

Nekem volt annyi potenciálom
de büszke voltam,
most már bánom.

S a gyorsan haladó hajó
mindkét utasával
zátonyra hajtott