Havon van a valóm
itt bennt üvölt a hideg,
az éj csendje takaróm
az ágyam jég, kivet.

Nem mondanám hogy szép
e keserves töprengés,
tanulás, vagy temetés;
az idő úgyis felemészt.

De legyek önmagam
szabadságért elesem,
szép hazám majd betakar
fejfa lóg majd felettem

Nem csak szavak
virágon a porzó,
myugodni nem hagy
kilógok a sorból.

Legyek őrűlt
nagy veszett vad,
az ki meg nem kövűl
mindörökké szabad.

De börtönödbe lennék
a kulcsot szétzúznám,
minden percben gyengéd,
szemeidben napsugár.