Szerelem nélkül nem megy,
hát most újra megteremtem;
Remény! Te vagy a szerelmem
Érted lehet jó a kedvem.

Az élet engem hátrahagyott,
mint rossz anya az árva lelket,
S lelkem csak te érted ragyog,
ezért soha nem feledlek.

Káoszban evickél létem
adj esélyt hozzá testvérem,
Látnom kell még csillagom
hátha tovább maradhatok.

Hétszázezer év
mondd mit ér,
a tőrténelem smafu
létünk lomha fattyú.

500 billió éve
kezdődött az élet,
s hol voltunk akkor
mikor csak a vihar tombolt?

300 millió év
az ember nem beszélt,
akad mit földanya adott
vizet, földet, csillagot

kétszázötven millió
kifejlett a dino
65 millió éve
aszteroida lett a vége.


Tizenkettőezer év
jégbe fúlladt a remény,
majd friss sóhajként nevetett
oázisok születtek.

Az állat lett a nyertes
mert a természet nem felejthet,
megdőlt minden rendszer
gyilkos gépek, vegyszerek.

S mi csak addig vagyunk,
míg ki nem írtjuk magunk...

Kőltő vagyok, vagy mi a phasz?
Koltón költöm lóvémat,
kellemetlen jellemem
virágokban rejtem el.

Angyalomból utcalány lett
de jót igér az, amit tett,
Szerencsémre jön még új nap
nem kérdés hogy lesz-e holnap.

Narancsos csillagok alatt
hol e kőlteményem fakadt,
Munkábol jöttem
Munkába megyek
a város zajával ébredek.