Angyal vagy te: életemé
 szívem erős, bár sorsa kemény,
  ajkadnak én híve vagyok,
    akkor is ha, így meghalok.
      Kapcsolatunk jövő képe
       sohase volt, tengerré lesz,
        fúlladozunk ketten abban,
         mert hittünk a szép szavakban...

Lehúllassz majd
szárnyaidat elhajták
sötét árnyaid, melyeket
csak érted hívják.

Rabszolgává leszesz,
kit csak akkor alkalmaznak,
ha épp úgy esik a kocka,
de annak hat oldala,
és mindig más a sorsa.

Bohém rabszolga,
és úgy érzed jó helyed,
mert fennt nem találtad meg,
ki dicsőítné neved.

Nem a Nap, és
nem a Hold itél feletted,
mindenható ki rajtad
önmarcangolva nevet.

 

Szavak,ének, üvöltés,
csendes suttogás,
halk léptek,
erősödő mozgás,
egyre gyűlik akaratlan
testedben, a talpadban,
ereidben, a véráramban
gyerekek rémálmaiban,
ajkaidat harapdálod,
én mondanám: szexi,
de rossz,
miért csinálod!?
Elképesztő nagy hatalmad,
pedig csak az agyamban vagy.

Nincs az a szó,
mely leírná
mit is érzek:
Kín,szeretet de ezt egyesítve:
· · · — — — · · ·

Azt hiszem közel állok,
ha állok egyáltalán,
itt a nagy felnőttéválás,
bár felnött lettem
tizennégy évesen,
(nincs most állás!)
A halandóság íze, azt
hiszem ez tett azzá,
a szerelem megbolondít,
és azt hiszed
ez az egész szar,
boldogság, bizalom,
örökké tart.
Hogy fajulhattak el
 ilyen csúnyán a dolgok...

Kiraknak az utcára,
mert nem vagyok jó semmire,
ha nem végzem el a dolgom
ne számítsak senkire,
édesapám mostoha
és üvöltözik az ostoba,
csak négy napja, hogy
van vizsgám,
nincs még kész
halállistám.
Tudom kevés  kötelesség,
de minden napra jut egy
tessék, ezt önnek adom
itt az önéletrajzom.

A szeretet meg nem áll
 tovább küzd
harcol az szabadság oldalán,
sok ideje van még hátra
ameddig a remény várja.

Hallom ahogy jönne,
csak lábai suták,
tartása gyönge
Ezerszer rúg kapufát,
így nehéz meccs lesz...